2013. augusztus 23., péntek

Egy ősi gyógymód a modern világban

Az indiai fejmasszázs most kezdi megtalálni helyét a nyugati kultúrában.
A kezdetben kiegészítő terápiának tartott módszer fokozatosan vált sokak által ismert és igénybe vett gyógymóddá. Számos fodrászszalonban és kozmetikában az alapszolgáltatás része, igaz, a fogásokat a nyugati kultúra igényeihez és elvárásaihoz igazították.
Az indiai fejmasszázs elterjesztését Narendra Mehta, indiai származású, Londonban élő vak masszőrnek köszönhetjük, aki furcsának találta, hogy a svédmasszázs (és a többi, nyugaton alkalmazott testkezelés) nem foglalkozik a fejjel. Mehta a hazájában oly nagy múltra visszatekintő fejmasszázst továbbfejlesztette, és champissage néven népszerűsíteni kezdte (a champi hindi nyelven fejet jelent; s egyébként a sampon szó is ebből származik).
Mehta a champissage-et kifejezetten a nyugati világban jelentkező problémák - többek között a stressz, a kimerültség, az idegesség, a szemfáradtság, a fejfájás, a nyak és vállfájdalmak - kezelésére fejlesztette ki úgy, hogy hétköznap is szinte bárhol, bármikor lehessen alkalmazni. Ez rendkívül fontos, hiszen a munkánk és a napi tevékenységeink igencsak megváltoztak: a hangsúly áttevődött a fizikai aktivitásról az ülő életmódra. A testünk helyett leginkább az elménket dolgoztatjuk meg, hogy megbirkózhassunk azzal a hatalmas mennyiségű információval, amellyel naponta bombáznak bennünket. A szellemi túlterheltséghez mozgáshiány társul, így testünkben kialakult feszültséget soha nem oldjuk fel, ami a közérzetünkre is kihat.


A nyugati fejmasszázs - neve ellenére. inkább tekinthető test-, mint fejmasszázsnak. Kiterjed a hát felső részére, a vállra és a nyakra is: azokra a fő területekre, ahol a feszültséget raktározzuk. Az indiai gyakorlattal ellentétben csupán különleges kezelésekhez használnak olajat. A fejmasszázs egyik nagy előnye, hogy nem kell hozzá levetkőzni, ami azért lényeges, mert így akár a munkahelyen is végezhető (sok masszőr házhoz megy, ami jelentheti a munkahely is).
Ne feledkezzünk meg azonban a fejmasszázs spirituális gyökereiről, hiszen sokkal többet nyújt az izmok ellazításánál: megnyugtatja, a lelket, és a segít visszaállítani testünk életenergiáinak egyensúlyát.

2013. augusztus 19., hétfő

Stressztől fáj a hát

Fáj a szívem - mondják, ha szerelmi bánat éri az embert. És ezen akkor nem is csodálkozik senki. Viszont ha valaki a hátát, nyakát fájlalja ilyen esetben, furcsán néznek rá a népek. Pedig nem kéne...


A hátfájás hátterében rengeteg dolog állhat a belső szervek rendellenességeitől kezdve az ortopéd sérüléseken át a szív- és érrendszeri betegségekig. Valószínűleg azt is tapasztalták már a legtöbben, hogy "csak úgy", ok nélkül fáj a válluk, hátuk, ráadásul többször, mint egyéb testrészek. Nos, az esetek többségében lelki eredetű a bibi, s nem testi.

A legfőbb, leggyakoribb oka a "nem tudom miért fáj a hátam de nagyon rossz"-jelenségnek a stressz, mely az állandó szorongás mellett izommerevséget okoz. A legtöbben (akár önkéntelenül is) igyekeznek leplezni a feszültségüket azzal, hogy a látható dolgokat ellazítják - gondoljunk itt a végtagokra, a felszíni izmokra, a többire (pl. nyakizmokra) pedig már nem is figyelnek. Így a nyak és a felső hátizmok folyamatos terhelés alatt, görcsben állnak, mely állapot hosszú távon fájdalmat okoz. Továbbá (mert hogy nem ilyen egyszerű a helyzet) a folyamatos stressz miatt csökken a fájdalomtűrő képességünk, melyre a stressztűrő hormonok aktivitása is csökken. Van, akinek most fájni fog a következő kijelentés, de a tünetmentességet nem lehet gyógyszerekkel elérni. Kizárólag a stresszt kiváltó ok megszüntetésével búcsúzhatunk meg a kellemetlen hát-, nyak- és vállfájdalomtól.


Természetesen van néhány jó fogás, ha harcra adjuk a fejünket. Először is igyekezzünk megtartani a napi aktivitásunkat. A stressz miatt általában fáradtabb is az ember, de nem szabad lemondani a szokásos napi sétáról, hiszen az nagyon is a segítségünkre lesz. 
Egy jó masszázs is sokat segíthet. Viszont igyekezzünk kerülni a nehéz tárgyak emelgetését. A legjobb mozgásformák stresszhelyzetben a gyaloglás, úszás, biciklizés, hiszen megdolgoztatja a gerinc környéki izmait, mely ezután képes lesz az ellazulásra. Fontos, hogy ha jobban lettünk se hagyjuk abba a mozgást, mert hamar visszaáll a fájdalom. Ha mindenképp a szabadság vagy a betegállomány az egyetlen út, ne kérjünk 2-3 napnál több időt, inkább próbáljuk meg elérni, hogy 2-3 hétig valamivel könnyebb munkát kaphassunk.

A türelem a legfőbb erény - ebben az esetben is. A stressz okozta fájdalmaknál különösen fontos ezt szemmel tartanunk. Igyekezzünk olyan dolgokat csinálni, melyek örömet, megnyugvást hoznak, melyek nem terhelik agyon (még tovább) a fájó területeket. Ne hallgassunk másra, akik gyógyszereket, csodapirulákat ajánlgatnak, ezzel magunknak kell megbirkóznunk. Ha nagyon komolyak a fájdalmak, az orvost azért nem árt felkeresni.


2013. augusztus 17., szombat

A feszes háromszög


Gyakori probléma az úgynevezett feszes háromszög, amelyről akkor beszélünk, amikor a koponya alját és a két vállat összekötő képzeletbeli vonalak által határolt terület izmai elveszítik rugalmasságukat. Lapockaemelő-, csuklyás-, rombusz izom ezekbe gyűlik össze a mindennapi feszültség. A masszázs hatékonyan csökkenti a stressz, illetve az ülő életmód okozta izomfeszültséget és -merevedést.



Vállunkat gyakran megemelve és előregörnyesztve tartjuk, és a karunkat az oldalunkhoz szorítjuk. Ez csökkenti a mellkas térfogatát, és elégtelen vagy felszínes légzéshez vezethet. A rossz testtartás következtében az állunkat előretoljuk, így bizonyos izmainknak jobban kell dolgozniuk, Hátunk feszessége nyomást gyakorol a koponyára, ami a fej- és szemfájás leggyakoribb oka. Ha keveset mozgunk, a hát alsó részének izmai megrövidülnek, és szintén feszessé válnak.


2013. augusztus 12., hétfő

Bérlet Akció!

Bérlet Akció! (25%-os kedvezmény) Nyerj masszázs bérletet!

A megosztók között egy 5 alkalmas 30 perces svéd masszázs bérletet sorsolok ki!

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=499834046771730&set=a.406493102772492.100262.394957817259354&type=1&theater

A sorsolás augusztus 30. (pénteken)!
A nyertest itt a facebook-on értesítem!

Szeptember 12-ig a masszázs bérletek 25%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg.
Svéd masszázs:
5 alkalmas 30 perces masszázs 13.500 Ft helyett most csak 10.125 Ft
10 alkalmas 30 perces masszázs 25.500 Ft helyett most csak 19.125 Ft
5 alkalmas 60 perces masszázs 22.500 Ft helyett most csak 16.875 Ft
10 alkalmas 60 perces masszázs 42.500 Ft helyett most csak 31.875 Ft
5 alkalmas 90 perces masszázs 29.250 Ft helyett most csak 21.940 Ft
10 alkalmas 90 perces masszázs 55.250 Ft helyett most csak 41.440 Ft

Thai masszázs:
5 alkalmas 60 perces masszázs 27.000 Ft helyett most csak 20.250 Ft
10 alkalmas 60 perces masszázs 51.000 Ft helyett most csak 38.250 Ft
5 alkalmas 90 perces masszázs 33.750 Ft helyett most csak 25.310 Ft
10 alkalmas 90 perces masszázs 63.750 Ft helyett most csak 47.810 Ft
5 alkalmas 120 perces masszázs 42.000 Ft helyett most csak 31.500 Ft
10 alkalmas 120 perces masszázs 84.000 Ft helyett most csak 63.000 Ft

2013. augusztus 6., kedd

Folyadékbevitel fontossága

Kevesen tudják, hogy az egészséges életvitelhez elengedhetetlen a megfelelő folyadékbevitel. Egy felnőtt embernek naponta kb. 2-3 liter folyadékra van szüksége.
Az emberek többsége nem iszik elegendő mennyiségű folyadékot. Pedig ha a szervezet folyadékot veszít, a vízzel együtt ásványi sók is távoznak a szervezetből, amit pótolni kell. Amit csak vitaminokkal, ásványi sókkal, nyomelemekkel és vizet egyaránt tartalmazó változatos étrenddel és folyadékfogyasztással biztosíthatjuk.



A szervezet működésében a víznek szerteágazó szerepe van. Biztosítja a megfelelő vérnyomást és vérkeringést.Részt vesz az emésztési és felszívódási folyamatokban, tápanyagok szállításában, salakanyagok kiválasztásában. Segít az egészséges sav- bázis egyensúly megtartásában. Szabályozza a testhőmérsékletet és a vizelet hígítását.
Ha megbillen a mérleg
A folyadékfelvétel és - leadás az egészséges szervezetben egyensúlyban van. Az egyensúlyi állapotot számtalan tényező befolyásolja, mint például nehéz fizikai megterhelés, életkor, sporttevékenység, izzadás, éghajlat, külső hőmérséklet, és bizonyos egészségügyi állapotok.
Az emberi test hatvan százaléka víz. Párolgással és kiválasztással naponta kb. 2,5 liter folyadékot veszít a szervezet. Ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, ezt a mennyiséget pótolni kell.
Ha a vízháztartás egyensúlya megbillen a szervezet kiszárad. Kevesen tudják, hogy már 2%-os folyadékvesztés esetén is csökken a fizikai, és a szellemi teljesítőképesség, és megjelennek az első tünetek: fejfájás, koncentrálóképesség csökkenése, szomjúság.
Kutatások kimutatták, hogy ha testtömegünkből 5 %-nyi folyadékot vesztünk, akkor a munkaképességünk akár 30 %-kal is csökkenhet. Mint láthatjuk nem minden esetben tudható be a fejfájás a nehéz munkának.  
Vízhiány tünetek:
  • fáradékonyság, gyengeség, kimerültség,
  •  koncentrálóképesség csökkenése,
  •  szédülés,
  •  fejfájás,
  •  nyugtalanság, zavartság,
  •  szapora légzés, szívdobogásérzés,
  •  izomgörcsök,
  •  a szervezet kiszáradása.
Nem mindegy, hogy mit iszol!
Minden vizet tartalmazó ital hozzájárul a folyadékszükségletünkhöz, beleértve a gyümölcsleveket, az üdítőket, a teát, a kávét. Kutatások bizonyították, hogy az italok sokszínűsége nagyon fontos szerepet játszik a folyadékigény kielégítésében. Hiszen kevés ember képes 2-3 l vizet vagy ásványvizet inni és semmi mást.
Egy idő után nagyon unalmassá válhat és vágyunk más ízekre. A szomjúságodat sokféle üdítővel csökkentheted, de nem minden egészséges szervezetedre. Kerülni kell a kalóriadús, magas cukortartalmú, koffeint és alkoholt tartalmazó üdítőket. A legjobb a csapvíz, az ásványvíz, gyümölcs- vagy gyógyteák, vagy a hígított gyümölcslé. A folyékony ételek (pl. levesek, gyümölcslé) kevésbé jók, mert megemésztésükhöz újra csak vízre van szükség.

Az ajánlott folyadékfogyasztás egészséges embereknek napi 2-3 liter, amit még növelhet a testmozgás vízvesztesége is. A bőséges folyadékfogyasztás kutatások szerint az energialeadást is növeli, így segít a testtömeg megőrzésében vagy csökkentésében is, segít a méreganyagok eltávolításában is

Ásványvizek: „gázos, vagy mentes?” ahogy szokták kérdezni néha, amolyan egyszerű lazasággal. Igazából teljesen mindegy! Ami fontos, hogy talán a legjobb megoldás a szomjunk csillapítására. Óriási előnye, hogy nem cukrozott, sok ásványt, nyomelemet, hasznos összetevőt tartalmaz, és fogyasztásakor nem kell semmilyen bűntudattal szembenéznünk.





Gyümölcsforrások: a magas vitamintartalmú gyümölcsök, és zöldségek levének fogyasztása nem csak hasznos, de élvezetes is. A vitaminokon kívül élelmi rostokban is gazdagok, amelyek pozitív hatást gyakorolnak az emésztésre, és megkötik a koleszterint, hogy az ne szívódhasson fel. Ha a boltok polcáról emeljük le, ügyeljünk arra, hogy a gyümölcstartalom 100% legyen, de ha magunk szeretnénk elkészíteni, nem kell más hozzá, mint egy jó gyümölcscentrifuga, vagy egy citrusfacsaró. Amennyiben üdítőre vágyunk, a leghasznosabb, és legegészségesebb megoldás, amit választhatunk.